SilverForest - 2. fejezet

SilverForest

Második fejezet

Matias

       SÖTÉT ÉJSZAKA VOLT. Kint ültem az erkélyen. Nem fáztam. Nem érdekelt a hideg. Imádtam nézni a farkasokat. Volt köztük egy, aki megragadta a figyelmemet. Ő más volt, olyan különleges. De tegnap éjszaka nem láttam. Ma sem. Pirosas-sárgás bundája megragadott. És a szemei! Hmmm... a szemei! Gyönyörű azúrkék szemeibe beleszerettem. Kint szakadt a hó és tombolt a szél. Aggódtam miatta. Féltem, hogy valami baja esett. Anyám szerencsére aludt, apám pedig nem volt otthon. Felöltöztem és kimentem. Nem érdekel a hó, a szél, akkor is megkeresem a farkast! Elindultam az erdőbe. Nem messze a háztól megtaláltam azt a gyönyörű teremtést. Éhezett, szomjazott, de még lábra sem bírt állni. Nem féltem tőle, úgy látszott, nem is akar bántani. Szépen lassan közeledtem hozzá, megérintettem a fejét. Érdekes... olyan mint egy aranyos kiskutya. Megpróbáltam lábra segíteni, szerencsére sikerült is. Kicsit görcsös volt a mozgása. Belemarkoltam a dús bundájába és észrevettem, hogy csurom víz. Valahol fel kellett melegítenem. Tudtam, hogy az erdő szélén van egy ház, ami el lett hanyagolva, de fűtés az van benne. Bevonszoltam a farkast, bekapcsoltam a fűtést és elkezdtem simogatni a bundáját. Szépen száradt selymes szőre. Mikor elkezdett mozgolódni, kicsit megijedtem. Akkor meg még inkább, mikor láttam, hogy leválik az a bunda a csontokról.  Kifejezetten undorító látványt nyújtott. Láttam az izmokat ahogy szétszakadnak, ahogy a bőr feszül, feszül, majd egyszer az is elszakad, ahogy a szőr valahová eltűnik, helyébe pedig egy gyönyörű vörös hajkorona kerül egy teljesen meztelen testre. Nyugodt ember voltam mindig is, de ezt nem bírtam. Hátraugrottam és hátráltam az ajtó felé. Kinyitottam az ajtót sietve, közben kapkodtam a levegőt, nehogy én is odavesszem, mikor megláttam egy emberi alakot. Fusztráltnak éreztem magam amiatt, hogy nincs rajta ruha, ám borzasztóan tetszett. Meztelen lányt még sosem láttam, így valamilyen szinten érdekelt is.

- Öööm... szia! Matias vagyok - mutatkoztam be.

A lány megfordult. Nem nagyon zavarta az, hogy nem volt rajta ruha. Gyönyörű, fénylő vörös hajtömeg és azúrkék szemek... csak ő lehetett!

- Örvendek a találkozásnak! Mirenee vagyok! - mondta kedves, megnyugtató hangon. - Köszönöm, hogy megmentettél!

- Áhh...öm...am... zavarban vagyok - jelentettem ki. - Várj egy kicsit! Odaadom a kabátomat, hogy ne fázz!

Teljesen zavarba jöttem, amint szemből megláttam. Inkább odanyújtottam a kabátom, csak ne lássam a testét.

- Nagyon szépen köszönöm! Hogyan találtál rám?

- Igazából sétáltam az erdőben és megláttalak. Bájad már akkor elragadott. Úgy éreztem segítenem kell rajtad.

- Értem. Hogyhogy nem ilyedtél meg? Ha az ember farkast lát, akkor inkább elszalad minél messzebbre.

- Nem félek a veszélytől. Ha egyszer utolér a vég, akkor utolér. Ez ellen nincs mit tenni.

- Tudnál magadról mesélni egy kicsit?- kérlelt engem Mirenee. 

- Persze, ha annyira kíváncsi vagy rá - válaszoltam. - Ott kezdem, hogy apám és anyám nem törődnek velem. Tizenhét éves lettem, nagyon senki nem szeret. Azt mondják azok, akik nem ismernek, hogy egy bunkó paraszt vagyok, aki mindig lekoptat mindenkit. Nem érzem magam túl híresnek így tizenhét évesen, de a hülye sajtósok mindig itt lógnak a nyakamon! Utálom őket! Elkezdtem az autó versenyzéssel foglalkozni, eddig én vagyok a legfiatalabb, aki az előkészítő részek nélkül bejutott a Forma-1-be. Eddig még nem nagyon vagyok sikeres, nem működik az autóm. Sokan Jégembernek hívnak. Tök jó, meg minden, de nem akarok olyan embernek látszani, akiből dől a hülyeség.

- Haha! Nagyon érdekes! Mindig szerettem az autó versenyzést. Nyáron sokszor nézem a pálya mellől azokat a gyönyörű autókat. Nem tartalak bunkónak, nagyon is kedvesnek érezlek - jelentette ki Mirenee.

- Oh, még nem ismersz! Ha majd tudsz még rólam mást is, máshogy ítélsz meg! - feleltem.

- Majd meglátom! - pimaszkodott Mirenee. 

Még beszélgettünk egy kicsit, közelebb ültünk egymáshoz, míg a végén reggel lett. Kinyitottam az ajtót és a hideg, fagyos szél köszöntött bennünket. 

- Hazaviszlek magammal! - határoztam el. - Ott a jó melegben jó helyed lesz. 

- Köszi! A nyáron majd visszajöhetek a ide? Tudod, nekem nincsen családom és otthonom - panaszolta a lány. - Szeretek itt lakni a melegben.

- Miből készíted a ruháidat? Vagy mit húzol fel nyáron? - kérdeztem kíváncsian.

- Általában borostyánból fonok magamnak szoknyát és felsőt. Az tartós és errefelé sok van belőle - válaszolt Mirenee.

       Hazavittem, se anyám, se apám nem voltak otthon, de még nem is kerestek. A suliban szünet volt, tehát otthon maradhattam. Anyám ruhái közül szedtem elő az új lakónak egy párat, meg kapott csizmát és bundát is. Egész nap beszélgettünk, megismertük még jobban egymást. Ő nem tudta, hogy figyelni szoktam az ablakból éjszaka. Észrevettem valamit a vállán.

- Mirenee, az ott mi a válladon? - kérdeztem érdeklődve.

- Valami karcolás, semmi komoly! Már megvan több éve.