Layout by Raion

2014. október 3., péntek

SilverForest - 6. fejezet

SilverForest 


 Hatodik fejezet 

 Matias 



     ELJÖTT A BÁL napja. Mikor felébredtem, Mirenee a karjaim között feküdt. Szépen, óvatosan megpróbáltam lefejteni magamról a kezeit úgy, hogy ne ébredjen fel. Felöltöztem, majd hazamentem az öltönyömért. Jó poros volt, már régen nem használtam. Szerencsére még jó volt rám. Az este gyorsan eljött. Mirenee és a lányok gyönyörűek voltak. Elisa egy vörös, nagyon mélyen kivágott, strasszokkal díszített ruhát viselt, Sonja pedig egy lila - fekete, ugyan úgy strasszos, elöl rövidebb - hátul hosszabb fodros ruhát vett fel. Ha egy kicsit leguggolt, akkor kilátszódott az alsónemű. Biztosan direkt így akarta. Beszálltunk egy limuzinba, de előtte vettem fel egy Oakley napszemüveget, hogy ne nagyon ismerjenek fel. Utazás közben beszélgettünk, majd elkezdtem csodálni az éjszakai tájat. Csodálatosak voltak a csillagok. Egy hangyányit lehúztam az ablakot, így a hűvös, kora tavaszi levegő simogatta az arcom. Sötét és csillagos. Néztem, hátha látok egy hullócsillagot, de sajnos nem így lett. Megérkeztünk egy hatalmas, palota szerű épülethez. Szemüvegen keresztül narancssárgának láttam három emelettel, erkéllyel, a kertben formára vágott bokrok és fák sorakoztak rendezetten. Világítás, limuzinok, egyéb sportautók sorba: Lamborghini, Bugatti, Ferrari, Maserati és még sok más. Mikor beléptünk egy hatalmas terembe, mindenki minket nézett. Megrántottam a vállam, majd újra táncolni kezdtek az emberek. Elisa bevezetett bennünket, megmutatott mindent, amire nekünk szükségünk van.
- Szabad egy táncra, Hölgyem - kértem fel udvariasan Mirenee-t.
      Ő természetesen igent mondott. Remélem majd az esküvőnél is ilyen hamar megteszi. Elkezdtünk táncolni, de valahogy mindenki minket nézett. Nem tudom miért. Talán megismertek? Rájöttek, hogy ki vagyok? De ez a későbbiekben nem nagyon bosszantott. Ittunk egy-egy üdítőt, majd felkértem Elisa-t és Sonját is táncolni. Valahogy kezdtem úgy érezni, hogy Sonja ragaszkodik hozzám. Mindig olyan szorosan magához húzott, sosem engedett. Elisa-nál más volt a helyzet. Ő inkább menet közben a környező fiúkat figyelte, nem pedig engem. Nem is fogott túl erősen. Míg a lányok kimentek a mosdóba, én is leültem. De nem sokáig voltam a puha, bársonnyal bevont széken. Jött egy lány, aki odaült velem szembe. Kicsit meglepődtem. Nagyon mély kivágásos ruhát viselt, ami kicsit mini is volt. Pont úgy hajolt - ami nem véletlen -, hogy belássak a ruha alá. Szerintem nagyon elvörösödtem a látványt illetőleg.
- Öm... szia! - makogtam zavartan. - Mit szeretnél?
- Hm... táncolni veled, szivi!
- Jó, táncolhatunk - válaszoltam, majd felkeltem.
      A csaj nagyon rámenős volt, látszott rajta, hogy tetszem neki. Táncoltunk egy darabig, de mondtam neki, hogy hagyjuk abba. Nem engedett el. Elkezdtem gondolkozni, hogy vajon mit csináltam, mibe kevertem magam. A lányok még mindig sehol. Hol lehetnek? Addig gondolkoztam, míg a velem lévő nő el nem kapott és meg nem csókolt. Ez őrült... nem hiszem el! Szabadulni akartam, de nem tudtam. Kis idő múlva jöttek a lányok ki a mosdóból és pedig még mindig ott voltam a parketten. Láttam Mirenee-t, aki keresett. Egy kis idő után találkozott a pillantásunk. Már akkor tudtam, hogy baj lesz. Az is lett. Erre a nő megszólalt.
- Mi van szépfiú! Talán valami baj van?
- Hogy baj?! - kérdeztem felháborodva. - Szerinted nincs baj? Táncról volt szó, nem másról.
- Jaj, mi van veled! Van barátnőd, aki meglátott? - felelte gúnyos mosollyal az arcán.
- Igen, képzeld, van! Úgyhogy engedj! Mennem kell - téptem ki magam a karjaiból.
Mirenee kiment a sötét éjszakába teljes egyedül és a csillagokat nézte. De sírt is... Közelítettem hozzá, csak meghallotta a lépteimet.
- Ne gyere közelebb! - állított meg gyorsan. - Elárultál és becsaptál engem! Hogy tehetted? Azt mondtad, szeretsz!
- Szeretlek is, Mirenee! - feleltem az igazat. - Nagyon szeretlek! Ez csak egy félreértés!
- Hazudsz, Matias! Hazudsz! Nem hiszek neked! Én azt hittem, szeretsz! Azt hittem, mindennél fontosabb vagyok neked! Azt hittem, ki fogsz állni értem mindig és mindenhol! De nem így lett!
- Mirenee, hidd el, nem akartam! Nem szándékos volt, csak csőbe húztak! - válaszoltam, majd közeledtem hozzá. Már majdnem elértem...
- Ne érj hozzám! - förmedt rám a lány, aztán elment és keserves zokogásba kezdett.
      Nem tudtam nézni... Talán sosem láthatom. Utána futottam, hátha utolérem, de nem így történt. Próbáltam hallgatózni, vajon merre mehetett. Az ötletem kudarcba fulladt, mivel a baglyok huhogásán kívül semmit nem hallottam.

2014. október 2., csütörtök

SilverForest - 5. fejezet

SilverForest 




 Ötödik fejezet 

 Mirenee 

     FELPRÓBÁLTAM EGY csomó ruhát. Szebbnél szebbeket adtak a kezembe, már azt sem tudtam, hol is járok. A legutolsó darab volt az igazán kihívás! Egy smaragdzöld, pánt nélküli uszályos báli ruha. Tökéletesen passzolt rám, ami teljesen hihetetlen volt! Olyannak találtam, mint a legelsőt: strasszos, de csak szolidan.
 - Oh, Mirenee! Elmehetnél akár modellnek is - csodálkozott Sonja.
- Ti pedig divattervezőknek! Nagy érzéketek van hozzá - feleltem kedvesen.
Matias csöndben figyelt bennünket. Már nem szólt egy szót sem, nagyon szégyellte magát. Átöltöztem, majd odaültem mellé.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle.
- Semmi - sóhajtott fel. - Tudod... olyan...
- Mi olyan? Mondd ki Matias!
- Olyan... gyönyörű vagy! Nálad szebb lányt sosem láttam, pedig a suliba is vannak - vallotta be, miközben elpirult.
- Ne tedd velem ezt! Kérlek ne!
- Mit? Én csak elmondom az igazat! Ez fáj neked annyira?
- Igen... Sonja és Elisa sokkal szebbek nálam! Nézz rájuk!
- Nekem akkor is te kellesz! - mondta, majd magához húzott és megcsókolt.
Vártam... de minek? Olyan tűz égett benne... még sosem láttam, sosem éreztem ilyet. Nem tudtam, milyen érzés... Hirtelen elrántottam magam.
- Ne tegyél soha többet ilyet! - vágtam oda neki, majd a lányokhoz rohantam.
- Segítek kivinni a csomagokat - ajánlottam fel a segítségemet.
Mikor hazaértünk kipakoltunk, majd a lányoknál éjszakáztunk. Épp beszélgettünk, mikor bejött Matias.
- Oh, Matias! Gyere, ülj ide közénk - hívta Sonja.
Szemmel láthatóan tetszett neki a fiú.
- Miért kaptam a báli ruhát? - kérdeztem, nem nagyon akartam a fiúval törődni, aki odaült mellém.
- Mirenee, kedvesem! Hát nem tudtad? - kérdezte ijedten Elisa. - Holnap lesz a nagy tavaszköszöntő bál!
- Ilyen sok idő eltelt január óta? Pedig én úgy emlékszem, hogy csak pár nap volt az egész - morfondíroztam. - Nekem is el kell mennem a bálba?
- Hát persze! - válaszolt Elisa - ott lehet nagyon jól bepasizni! - kuncogtak mindketten.
Kicsit fusztráltnak éreztem magam Matias mellett.
- Nekem is el kell mennem? - kérdezte a fiú unottan.
- Igen, Matias, igen! Meglásd, tapadni fognak rád a lányok! - kuncogott tovább Sonja.
- De én nem szeretném azt! - felelt mogorván Matias. - Meg hát, a sajtó is biztos ott lesz.
- Kik?! - kérdezték a lányok. - Minek lenne ott a sajtó?
- Hát... igazából... - dadogott a fiú. - Na jó! Nektek is elmondom! De tartsátok titokban, rendben?
- Oké, jól van - válaszoltak.
- Szóval - kezdett bele Matias. - Igaz, hogy csak tizenhét vagyok, de egy Forma 1-es versenyző. Eddig nem vagyok túl sikeres, de talán majd egyszer én is Világbajnok leszek. Ezért követ a sajtó.
- Júj! - kiabált Sonja. - Nagyon izgi!
- Na jó... Azért ne ragadtasd el magad! - figyelmeztette Elisa a testvérét.
Matias nem nézett rám. Úgy éreztem, hibát követtem el. Valahogy jóvá kellett tennem. De hogyan? Hívjam el egy bálba? Vegyek neki csokit? De mi van, ha nem szereti? Ajj! Sok a probléma! Miután elmentek a lányok aludni, odamentem Matias-hoz.
- Te meg mit akarsz? - kérdezte nagyon bánatosan.
- Szeretnék veled beszélni.
- Aha... miről is? Rájöttél, hogy szemét voltál velem? Rájöttél, hogy beléd szerettem már az első percben?
- Igen... valahogy jóvá akarom tenni - feleltem, miközben leültem az ágyra.
- Nos... lenne itt valami... - válaszolta gondolkodva. - Eljönnél velem a bálba?
- Nagyon szívesen! - mondtam, majd szépen lassan közeledtünk egymáshoz. Magához húzott, majd megcsókolt. Újra. Forró volt, mint a tűz... szenvedélyes. Nem kaptam el a fejem, pedig el akartam. Egyszerűen magával ragadott. Nagyon hosszú ideig voltunk így, hogy teljesen úgy éreztem, már órák óta csókolózom vele. Nem akartam többet farkas lenni... vissza akartam kapni emberi alakomat, hogy vele maradhassak örökre. Örökre a karjaiban. Örökké akartam érezni a forró, izmos testét. De jön még tél, nem is egy. Elhagyna? Esetleg elfelejt? Talál addig valaki mást? Nem tudhatom... Sajnos ezt a részt nem tudhatom...

SilverForest - 4. fejezet

SilverForest 




Negyedik fejezet 

Matias 


     MIKOR HAZAÉRTEM üres volt a ház.
- Mirenee! Mirenee! Hol vagy? - kiabáltam, de nem válaszolt senki.
Megtaláltam a ruháit és kimentem az erdőbe. Láttam egy farkas meg egy ember lábnyomát, amit követhettem. Elvezetett egy házhoz, ahol láttam két lányt, egy szőke és egy fekete hajút. Éppen ültek a hintába és beszélgettek.
- Szerinted az új lány jól van? - kérdezte a fekete hajú.
- Szerintem igen. Kicsit rosszul nézett ki, de... jössz megnézni? - válaszolt a szőke.
Bementek a házba. Mindenki csöndben volt, nem láttam senkit a környékben. Hallom, amit hallottam.
- De apa! Higgy nekünk! Egyik percben még farkas volt, a másikban már ember! - mondta az egyik.
- Ez lehetetlen! - tiltakozott egy mély hang. - Ilyen nem létezik! Most mit csináljak vele? Már nem adhatom el a bundáját!
- Jaj, apa! - kezdte el egy másik hang. - Nem kell eladnod semmit! Majd mi gondoskodunk róla, ne aggódj. Minden rendben lesz, nyugodj meg.
- Rendben, vigyétek! De óvatosan, ha ilyen átváltozós fajta!
Csak annyit láttam, hogy egy kocsihoz viszik a lehető leggyorsabban a lehető legmelegebb ruhában és berakják. Amíg visszamentek a sofőrt megkeresni, addig én is bemásztam a járműbe Mirenee mellé.
- Matias, te vagy? - kérdezte tőlem.
- Igen, ha nem baj - válaszoltam neki.
- Miért követsz állandóan? Miért nem hagysz magamra? - folytatta tovább.
- Nem hagyhatlak csak úgy el, hamár megmentettelek! Anyám úgyis elment, már csak te vagy nekem!
Hirtelen ajtó csapódás hallatszódott és két lányt pillantottam meg.
- Oh, te idegen! Hogy kerülsz ide? - kérdezte a szőke.
- Én csak a lányhoz jöttem. Egyedül botorkáltam az erdőben és eltévedtem, de találkoztam ezzel a lánnyal, így már nem vagyok egyedül - hazudtam nekik úgy, ahogy tudtam.
- Aha! Én Elisa vagyok, ő meg itt a testvérem, Sonja - mutatkozott be nekünk a két lány. - Titeket hogy hívnak?
- Az én nevem Mirenee - szólalt meg előttem. - Örülök, hogy nem öltetek meg.
- Nem is hagytuk volna! - felelte Elisa. - Apánk mindig megölte a farkasokat és a bundájukat eladta a vásárba jó pénzért. És ki vagy te, fiú?
- Oh, hehe, Matias vagyok - jelentettem ki. - Kicsit elkalandoztam.
Megdöbbentett Mirenee szépsége. Ez a ruha tökéletesen illett a szeméhez és a hajához.
- Jól van Matias - szólt Sonja. - Remélem van nálad pénz, mivel bevásárolni megyünk! Kell Mirenee-nek egy pár új ruha.
- Van egy kevés - mondtam.
- Jaj, nem kell nekem új ruha! Elvagyok én a régiekkel is! - válaszolta Mirenee.
      Elindultunk be a városba, ahol nagy volt a tömeg. Sosem láttam ennyi embert! Nem voltam tanyasi fiú, de városba nem jártam soha. Anyám azt mondta, hogy minden nagyon drága.
- Oh, ha szabad megkérdeznem - kezdtem bele. - Ti mennyi idősek vagytok?
- Mi mind a ketten tizenhat évesek - válaszolta Elisa. - És ti?
- Matias meg én pedig tizenhetek - felelte a kérdésre gyorsan Mirenee.
A különbséget hamar fel lehetett fedezni bennük. Elisa volt az okosabb. Még külsőre sem lehetett összetéveszteni őket, mivel Sonjának hosszú fekete haja volt nagy barna szemekkel, míg Elisa-nak középhosszú szőke haja fekete melírokkal, a szemét pedig kéknek láttam. Gyönyörűek voltak, de mégis Mirenee ragadott meg a hosszú vörös hajával és az azúrkék szemeivel. Nem tudom, mikor kellene neki bevallanom az igazat. Attól félek, hogy ő nem szeret engem. Nem akarom magamra haragítani még most. Lesz rá példa úgyis. Mikor megérkeztünk az üzletbe, azonnal felmentünk melegítve Mirenee-t. A pláza legtetején volt egy üzlet meseszép ruhákkal. Oda vittek fel minket a lányok. Mikor felértünk, rögtön talált Elisa egy ruhát a lánynak.
- Próbáld fel nyugodtan! Nem lesz semmi baj!
A ruha gyönyörű, halványzöld színű volt, strasszokkal és kövekkel rajta ami még jobban kiemelte az egyéniséget. Mirenee kijött a fülkéből a ruhában.
- Wow, lányok! Ez csodálatos! - válaszolta Mirenee. - Sose volt még ennél szebb ruhám!
- Várj még! Ez csak az alap fokozat. Vannak még különlegesebbek is - reagált Sonja és egy farmert nyújtott az alany kezébe.
A nadrág koptatott, díszes volt. Igazán sexy látvány fogadott. Imádtam nézni, ahogy Mirenee ki-be mászkál a próbafülkébe szebbnél szebb ruhákkal a kezében. A következő egy pulóver lett. Nem is vörös, nem is rózsaszín, hanem valami a kettő között. Az anyaga pamut, selymes tapintású. Nagynehezen elolvastam a feliratot is: I'm sexy and I know it! Teljesen illett a lányra a megfogalmazás. Felvette a pulóvert az előbbi nadrággal. Haját felkötötte copfba, de egy két kósza tincs még így is kilógott. Sok ruhát megnéztem, de ez volt a kedvencem. Imádnivalóan, eszméletlen gyönyörű volt. 

SilverForest - 3. fejezet

SilverForest



Harmadik fejezet

Mirenee


      EGÉSZ NAP OTT beszélgettem Matias-szal. Nem tudtam, miért mondta mindig azt, hogy még nem ismertem ki, majd rájövök ki ő, stb... Ez unalmas volt. Sokat mesélt egy Forma 1-es autó felépítéséről és működéséről ami engem nagyon megfogott. Szeretem az ilyeneket. Aztán eljött az este. Matias anyja hazajött. Mi éppen ültünk az ágyon és beszélgettünk, mikor bejött.
- Matias, kisfiam! Ki ez a lány és mit keres itt? - kérdezte felháborodottan.
- Ő egy nagyon kedves lány, akivel ma találkoztam.
- Igen?! Mit keres a szobádban és miért vannak rajta az én ruháim? - folytatta tovább az ordibálást. - Azonnal húzza fel a sajátjait!
- Asszonyom, az én ruháim az erdőben szétszakadtak, így nincs mit felvennem. Matias-szal is úgy találkoztam, hogy egy borostyánból font ruha volt rajtam - feleltem ártatlanul.
- Nem érdekel! Legyen rajtad, de tarts tisztes távolságot a fiamtól! Aludhatsz itt: a földön. Kapsz egy takarót meg egy párnát és boldogulj! - mondta az anyja, majd becsapta az ajtót.
Matias halkan folytatta.
- Nem kell a földön aludnod, mivel velem fogsz az ágyamban.
- Biztos ez? Nem fogunk emiatt szorulni? - kérdeztem aggódva. - Alszom én a földön is, csak ne kelljen kimennem innen.
- Nem lesz baj! Apám külföldön van, anyám pedig megy egy óra múlva vissza dolgozni, két nap múlva pedig ő is kimegy apámhoz. Úgyhogy csak ketten leszünk.
      Beszélgettünk egy órát, majd Matias anyja kijelentette, hogy elmegy dolgozni. A fiú elküldött fürdeni. Lezuhanyoztam, de előtte az ajtót gondosan bezártam. Mire kimentem, Matias tisztán, pizsamában várt engem. Lementünk vacsorázni, majd felmentünk és ledőltünk az ágyba. A tulaj azonnal elaludt, de én nem bírtam. Kicsit hiányzott az erdő.
      Arra ébredtem, hogy valaki tapogat. Megfordultam és láttam, Matias az. Úgy fogott, hogy nem tudtam kiszabadulni a szorításából, ezért rávágtam egyet a lábára, amitől felébredt és elengedett.
- Mi, mi, mi van?! - Kérdezte meglepettem, majd teljesen rám nehezedett az egész testsúlyával.
- Amúgy leszállnál rólam? Kicsit nehéz vagy, megpersze túl közel.
- Remélem nem baj! Szeretem a bőröd érintését.
- Én meg nem szeretem, ha fogdosnak! - Vágtam vissza neki, majd lelöktem magamról.
- Jaj! - kiabált Matias. - Mért csináltad?
- Figyi! Mért vagy ennyire rám tapadva? Csak tegnap ismertél meg engem, de máris tapogatsz! - mondtam felháborodottan.
      Matias elment a boltba, én pedig itthon maradtam. Untam már a viselkedését. Furcsa volt. Ledobtam a ruháimat és kimentem. Azonnal átváltoztam. Jártam az erdőt. Láttam mocorgást a bokrok között, de az orrom azt mondta, ne menjek oda. Így futni kezdtem. Még mindig esett a hó. Az a valaki kiugrott és elkezdett üldözni. Futottam úgy, ahogy csak tudtam, de sikertelen volt. A vörös bundámat mindenhol észrevették. Ahogy futottam, megbotlottam egy fa ágban. Az ember egyre közelebb került. A szaga ismerős volt, de nem ismertem fel. Mintha már éreztem volna valamikor, de nem tudom mikor. Elkábított. Már nem emlékeztem arra, mi volt ezelőtt. Egy ketrecbe zárva találtam magam ami olyan kicsi volt, hogy megfordulni nem tudtam benne. Valami szörnyű szagú kaja volt elém rakva és két lányt láttam a ketrec előtt. Ők is úgy tizenhat-tizenhét évesek lehettek. Csak néztem őket egész nap és füleltem.
- Szerinted ez egy igazi farkas? - kérdezte halkan az egyik lány a másiktól.
- Jaj, Sonja! Szerinted? Ha nem lenne igazi, akkor apa nem hozta volna ide! - válaszolta ugyan olyan hang erővel a másik.
- Szóval Sonja! Értem - gondolkodtam és memorizáltam a nevét.
Sonjának hosszú fekete haja volt, magas és csinos is. Kis miniruhát viselt, pedig tél volt. A körmei ki voltak lakkozva, de csak szolid színekkel. Éreztem, hogy át fogok változni. Nem tudtam visszatartani, így sajnos sikerült a lányok előtt. Sonja megszólalt.
- Hová lett a farkas? Ez it... ez... egy pucér lány! - kiáltott fel suttogva.
- Oh, segítsünk neki! Gyerünk, hozz neki valamilyen ruhát! - felelt a másik lány.
Hideg volt odakint, csak a hajam melegített. Jó érzés, hogy törődnek velem és nem hagynak megfagyni. Mikor visszatértek, kaptam egy fekete farmert, egy fehér zoknit, egy pólót, egy hosszú, meleg, halvány rózsaszín kötött pulóvert, meg egy sötétebb sálat a nyakamba. Szerintem igen elegánsan nézhettem ki.

2014. október 1., szerda

SilverForest - 2. fejezet




SilverForest


Második fejezet

Matias



       SÖTÉT ÉJSZAKA VOLT. Kint ültem az erkélyen. Nem fáztam. Nem érdekelt a hideg. Imádtam nézni a farkasokat. Volt köztük egy, aki megragadta a figyelmemet. Ő más volt, olyan különleges. De tegnap éjszaka nem láttam. Ma sem. Pirosas-sárgás bundája megragadott. És a szemei! Hmmm... a szemei! Gyönyörű azúrkék szemeibe beleszerettem. Kint szakadt a hó és tombolt a szél. Aggódtam miatta. Féltem, hogy valami baja esett. Anyám szerencsére aludt, apám pedig nem volt otthon. Felöltöztem és kimentem. Nem érdekel a hó, a szél, akkor is megkeresem a farkast! Elindultam az erdőbe. Nem messze a háztól megtaláltam azt a gyönyörű teremtést. Éhezett, szomjazott, de még lábra sem bírt állni. Nem féltem tőle, úgy látszott, nem is akar bántani. Szépen lassan közeledtem hozzá, megérintettem a fejét. Érdekes... olyan mint egy aranyos kiskutya. Megpróbáltam lábra segíteni, szerencsére sikerült is. Kicsit görcsös volt a mozgása. Belemarkoltam a dús bundájába és észrevettem, hogy csurom víz. Valahol fel kellett melegítenem. Tudtam, hogy az erdő szélén van egy ház, ami el lett hanyagolva, de fűtés az van benne. Bevonszoltam a farkast, bekapcsoltam a fűtést és elkezdtem simogatni a bundáját. Szépen száradt selymes szőre. Mikor elkezdett mozgolódni, kicsit megijedtem. Akkor meg még inkább, mikor láttam, hogy leválik az a bunda a csontokról.  Kifejezetten undorító látványt nyújtott. Láttam az izmokat ahogy szétszakadnak, ahogy a bőr feszül, feszül, majd egyszer az is elszakad, ahogy a szőr valahová eltűnik, helyébe pedig egy gyönyörű vörös hajkorona kerül egy teljesen meztelen testre. Nyugodt ember voltam mindig is, de ezt nem bírtam. Hátraugrottam és hátráltam az ajtó felé. Kinyitottam az ajtót sietve, közben kapkodtam a levegőt, nehogy én is odavesszem, mikor megláttam egy emberi alakot. Fusztráltnak éreztem magam amiatt, hogy nincs rajta ruha, ám borzasztóan tetszett. Meztelen lányt még sosem láttam, így valamilyen szinten érdekelt is.
- Öööm... szia! Matias vagyok - mutatkoztam be.
A lány megfordult. Nem nagyon zavarta az, hogy nem volt rajta ruha. Gyönyörű, fénylő vörös hajtömeg és azúrkék szemek... csak ő lehetett!
- Örvendek a találkozásnak! Mirenee vagyok! - mondta kedves, megnyugtató hangon. - Köszönöm, hogy megmentettél!
- Áhh...öm...am... zavarban vagyok - jelentettem ki. - Várj egy kicsit! Odaadom a kabátomat, hogy ne fázz!
Teljesen zavarba jöttem, amint szemből megláttam. Inkább odanyújtottam a kabátom, csak ne lássam a testét.
- Nagyon szépen köszönöm! Hogyan találtál rám?
- Igazából sétáltam az erdőben és megláttalak. Bájad már akkor elragadott. Úgy éreztem segítenem kell rajtad.
- Értem. Hogyhogy nem ilyedtél meg? Ha az ember farkast lát, akkor inkább elszalad minél messzebbre.
- Nem félek a veszélytől. Ha egyszer utolér a vég, akkor utolér. Ez ellen nincs mit tenni.
- Tudnál magadról mesélni egy kicsit?- kérlelt engem Mirenee. 
- Persze, ha annyira kíváncsi vagy rá - válaszoltam. - Ott kezdem, hogy apám és anyám nem törődnek velem. Tizenhét éves lettem, nagyon senki nem szeret. Azt mondják azok, akik nem ismernek, hogy egy bunkó paraszt vagyok, aki mindig lekoptat mindenkit. Nem érzem magam túl híresnek így tizenhét évesen, de a hülye sajtósok mindig itt lógnak a nyakamon! Utálom őket! Elkezdtem az autó versenyzéssel foglalkozni, eddig én vagyok a legfiatalabb, aki az előkészítő részek nélkül bejutott a Forma-1-be. Eddig még nem nagyon vagyok sikeres, nem működik az autóm. Sokan Jégembernek hívnak. Tök jó, meg minden, de nem akarok olyan embernek látszani, akiből dől a hülyeség.
- Haha! Nagyon érdekes! Mindig szerettem az autó versenyzést. Nyáron sokszor nézem a pálya mellől azokat a gyönyörű autókat. Nem tartalak bunkónak, nagyon is kedvesnek érezlek - jelentette ki Mirenee.
- Oh, még nem ismersz! Ha majd tudsz még rólam mást is, máshogy ítélsz meg! - feleltem.
- Majd meglátom! - pimaszkodott Mirenee. 
Még beszélgettünk egy kicsit, közelebb ültünk egymáshoz, míg a végén reggel lett. Kinyitottam az ajtót és a hideg, fagyos szél köszöntött bennünket. 
- Hazaviszlek magammal! - határoztam el. - Ott a jó melegben jó helyed lesz. 
- Köszi! A nyáron majd visszajöhetek a ide? Tudod, nekem nincsen családom és otthonom - panaszolta a lány. - Szeretek itt lakni a melegben.
- Miből készíted a ruháidat? Vagy mit húzol fel nyáron? - kérdeztem kíváncsian.
- Általában borostyánból fonok magamnak szoknyát és felsőt. Az tartós és errefelé sok van belőle - válaszolt Mirenee.
       Hazavittem, se anyám, se apám nem voltak otthon, de még nem is kerestek. A suliban szünet volt, tehát otthon maradhattam. Anyám ruhái közül szedtem elő az új lakónak egy párat, meg kapott csizmát és bundát is. Egész nap beszélgettünk, megismertük még jobban egymást. Ő nem tudta, hogy figyelni szoktam az ablakból éjszaka. Észrevettem valamit a vállán.
- Mirenee, az ott mi a válladon? - kérdeztem érdeklődve.
- Valami karcolás, semmi komoly! Már megvan több éve.

SilverForest - 1. fejezet

SilverForest




Első fejezet

Mirenee



     HOSSZÚ VOLT AZ út hazafelé. Bandukoltam a sárban, a hóban és a mocsokban. Hideg tél volt, -50 ℃. Szerencsére volt egy jó vastag bundám, ami alatt nem fáztam. Az erdőben lévő fákról hatalmas jégcsapok lógtak, amelyek ha leesnek, akár meg is ölhetnek. Nagyjából ötven centiméter lehetett a hótakaró, amit inkább vastag jégrétegnek is nevezhetnék. A sikamlós jégen annyira csúszott a mancsom, hogy alig bírtam járni. Fújt az erős, csípős szél, ami a bundámon is áthatolt. Egy erdőben éltem az életem a télen és az év nagy részében. Magányosan... Egyedül... Soha senkim nem volt akire valaha is számíthattam volna. Mentem élelmet keresni, de a vastag hótakaró és az erős szélvihar hátráltatott engem. Nem tehettem semmit. Lekuporodtam egy vastag fa tövébe és vártam. Vártam a végzetet. Vártam, hogy a hó mikor fedi be pirosas-sárgás bundámat. Éheztem. Rajtam már csak a csoda segíthet! Semmi más. Majd szép lassan elaludtam. Talán örökre, talán nem. Csak abban reménykedhettem, hogy a vadászok nem találnak rám. De lehet hogy igen... Ezen kár is ennyit gondolkodnom. Fölösleges. Ha meghalok, senkinek nem fogok hiányozni. Nincsen senkim. Egyedül vagyok, farkasok közt nevelkedtem emberként. De már elhagytak és elfeledtek. Nem hiányzom nekik. Ha hiányoznék, megkeresnének. De nem tették. Mirenee vagyok, tizenhét éves. Sosem gondoltam, hogy egyszer ez történik velem. Hmmm... talán majd egy szép napon...
    Reggel lett. A sok rossz között valami jó is történt velem. A kellemetlen az, hogy teljesen átázott a bundám, még mindig nincs mit ennem és a végtagjaim is megdermedtek. Megpróbáltam felállni: Nem ment. Nem éreztem a lábaimat a hidegtől. Várnom kellett, míg melegszik az idő, de már hidegebb van mint tegnap. A tél kellős közepén járunk. Megint azok a gondolataim: Meghalok... ha nem most, majd holnap. Ha nem holnap, majd azután. Sem élelmem, sem pedig száraz bundám nincs. Mellesleg még járni is képtelen vagyok. Rossz ötlet volt tegnap ide feküdnöm. Tovább kellett volna mennem, de nem tettem. Most itt ragadtam egyedül. Étlen és szomjan. Bár... víznek itt a hó. Belefagy a nyelvem olyan hideg. Brr! Nem elég, hogy nincs mit ennem, még unatkozok is. Egy darabig nem lesz nyár az biztos. Hhhh... azok a szép nyarak... a fiúk, a part, a víz! Hmmm... de jó is lenne újra látni, még mielőtt eljön a végzet. Szeretnék még strandolni és barátokra lelni. Sajnos nekem nincs egy sem, így magányos farkas vagyok. Nálunk úgy van, hogy a teleket farkasként töltöd, a nyarakat viszont emberként. Ez így megy tizenhat évig, majd a következő tizenhat évedet emberként kell leélned. Senkivel sem találkoztam, sosem beszélgettem az emberekkel. Tizenhét évig csak a farkasok. Azaz csak tizenhatig. Ezt az évemet már egyedül töltöttem. Újévkor születtem, azt mondták a kórházba, hogy emiatt különleges vagyok. Nem tudom miért. Én balszerencsésnek érzem magam. A szüleim háromévesen eldobtak maguktól. Arra tisztán emlékszem, hogy aznap mi történt: elváltak. De nem úgy tették, ahogyan szokták. Apámnak volt egy nője, akinek volt két lánya tőle. Anyámnak pedig egy pasija, és van egy annyi idős fiúk, mint én. Őket jobban szették mint engem, a közös lányukat. Sokat veszekedtek azokban az időkben. Így hát eldobtak maguktól. De azt sem hagyományos módon tették! Először kiraktak a járda szélére. Addig sírtam, míg arra járt egy néni és bevitt a házunkba. Visszaadott a szüleimnek, ők meg utána engem vertek meg. Aztán otthagytak a parkban és ugyan az a kedves néni visszavitt nekik. Azért is én voltam a hibás. Harmadjára kitettek az erdőbe és otthagytak. Ezt a történetet a nyár minden napján hallottam. Volt a házunk közelébe egy erdő, a SilverForest. Láttam egy csomó farkast, egy egész falkát. Körülöttem álltak és mind lehajoltak előttem. Nem tudtam mi történik velem. Egy kérdés számomra nem világos: Hogyan lett belőlem farkas?

Chat