SilverForest - 9. fejezet

SilverForest

Kilencedik fejezet

Mirenee

       ÜLTÜNK AZ AUTÓBAN és szeltük az erdőket csak Matias-ért. Annyira megbántott, de nem hagyhattam annyiban a helyzetet. Elisa azt mondta, hogy Sonja is vele van. Kicsit ettől megijedtem, mivel a lány nagyon ragaszkodik a szerelmemhez, én pedig nem engedem őt!
- Figyelj, Mirenee! Meg kell állnunk. Hamarosan beesteledik, a sötétbe pedig nem mehetünk - szólt Elisa gondterhelt arccal.
- Rendben. Felhúzok még kettő pulóvert, aztán megállhatunk.
Egész sötét lett, mire Elisa leállította a motort. Az éjjel mindketten ébren maradtunk, nehogy valaki kiraboljon minket. Nagyon rossz volt, hogy éjszaka nem közlekedhettünk. Nem is tudom, mikor fogunk odaérni. Eközben Elisa megszólalt:
- Ne aggódj, Mirenee! Meg fogjuk találni Matias-t, ígérem - majd megsimogatta a hátam.
- Remélem így lesz. Nem tudom, még meg tud-e nekem bocsátani - feleltem kétségbe esve.
- Higgy abban, hogy szeret téged! Ne feledd! Bármi gondod van, itt vagyok neked. Előttem nem kell semmit titkolnod - próbált meg lelket önteni belém Elisa.
Éreztem, hogy el fog kapni a sírás. Nem szerettem volna kiborulni így éjszaka, de nappal sem. Csak az én drágámra tudtam gondolni. A meleg, izmos testére, a puha, szőke hajára, az érintésére, a nézésére. Nem bírtam tovább tartani. Kibuggyant egy könnycsepp a szememből, aztán szépen, lassan jött a többi. Nem tudtam ilyen gyorsan törölgetni kihűlt arcomat. Próbáltam halkan pityeregni, ami nem ment valami jól.
      Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha repülnék. Mintha be lenne csukva a szemem és repülnék. Kinyitottam, de akkor sem volt másképp. Ténylegesen repültem az erdőn át a felhők között egyenesen. Majd megláttam magam előtt egy olyan dolgot, amit nem kellett volna. Egy pálya és egy mentő. Meg persze egy rommá tört, égő autó. Uram atyám! Mi lett itt? Hirtelen megállt bennem az ütő. Láttam, ahogy a mentősök kiszednek egy fiút a karosszériából. Szegény teljesen megégett. Hallottam az egyik mentős és a pályamentő beszélgetését.
- Hogy hívják? Kellenek az adatai, hogy el tudjuk szállítani.
- Matias Lemminkäinen az úr.
- Értem. Olyan sérüléseket szenvedett, amibe akár bele is halhat, ha nem stabilizáljuk az állapotát és nem hajtunk rajta végre egy életmentő műtétet.
- Elárulná, hogy mik ezek az égésen kívül?
- Természetesen. Gerinctörés, bordatörés, kisebb zúzódások, viszont a koponyáját nem látjuk. De ha nem sietünk, akkor örökre búcsút mondhat az életének.
M... M... Mat... Matias?! Komoly?! Édes Istenem! Ne! Kérlek ne hagyd, hogy elmenjen! Szeretem! Nem tudnám elengedni! Egy újabb zokogó roham tört rám. Valahogy utána kellett mennem. Mihelyt elindult a mentő, én azonnal utána repültem. Bevitték sürgősen egy kivizsgálásra, ahol megállapították, van egy enyhébb agyrázkódása és koponyatörése, netán amnézia is felléphet. Meglepődtem, de egyben mereven néztem magam elé. Üres volt a tekintetem. Úgy éreztem magam, mintha nem lennének emlékeim. Mintha ez az egész eset kitörölt volna mindent az agyamból. Ez vele nem történhet meg. Mindig olyan óvatos volt. Vigyázott a testi épségére. És ilyen fiatalon véget vetett a karrierje. Nem lehetett világbajnok sosem, és sosem házasodhatott meg. Én tudom, hogy ez volt minden álma.
Míg én gondolkodtam, addig Matias-t bevitték a műtőbe. Oda nem akartam utána menni. Valahogy nem vonzott a vér látványa sosem.
      Eltelt nyolc óra, mire kihozták onnan, ahová bevitték. Mindenféle gépek tartották életben. Nem akartam ennek sem a szemtnúja lenni. Legszívesebben itt hagytam volna, de nem tudtam. Szüksége volt rám. Ő is segített rajtam, ezért vagyok most itt. Bementem az intenzív osztályra és odaültem mellé az ágyra. A szoba fehérre volt meszelve és észre lehetett venni azt a tipikus beteg szagot. Matias egy hatalmas, ugyancsak fehér ágyon feküdt, teste pedig fehér rongyoknak kinéző lepedőnek mondott ruhákkal volt befedve. Meleg arca bekötözve, lélegeztető maszk alatt. Mellkasán különböző tapaszok, kezére rákötve az infúzió, mellette vagy hat gép. Mindegyik olyan hangosan dolgozott, hogy maj' beszakadt a dobhártyám. Mindent legalább háromszor olyan erősen hallottam, mint egy átlagos ember.
      Hirtelen olyan furcsa dolgot érezte. Elindultam hátrafelé, vissza az erdőbe, távol az én szerelmemtől. Felsikítottam és kinyitottam a szemem. Elisa ült mellettem.
- Mirenee, minden rendben? - kérdezte tőlem kicsit feszülten. - Jól vagy?
- Nem, Elisa, nem vagyok jól! - majd a könnyekkel küszködve ráborultam a vállaira. - Édes Istenem! Csak ez ne történjen meg velem sose... Félelmetes...
- Mit láttál? Mi történt?
- Láttam, ahogy Matias balesetet szenved. Láttam, ahogy beviszik a kórházba és megműtik. Ennél szörnyűbbet el sem tudnék képzelni. Kérlek siessünk, Elisa. Oda kell értem hozzá mihamarabb.
Ezzel a szóval Elisa beindította az autót és mentünk tovább.