SilverForest
Nyolcadik fejezet
Matias
HIÁNYZOTT Mirenee. Írtam neki egy levelet, hogy ne keressen. Aznap reggel hívtak Ausztráliából. Mennem kellett. Március 17-e volt a verseny napja, így igyekeztem. Bármelyik pillanatban meghalhatok és nem akarom elszomorítani, bár a tegnap este után nem tudom, sírna-e utánam. Lett egy váratlan társam, Sonja. Ő nagyon örült neki, én kevésbé. Annyira furcsa volt. A repülőn túl közel ült, mikor sétáltam meg akarta fogni a kezem, ha ettem mindig odahajolt hozzám.
- Na, Sonja! - szólítottam meg kicsit feszülten - Elég lesz! Szeretnék a versenyre koncentrálni, nem arra, hogy itt legyeskedsz körülöttem!
- De Matias! Én csak segíteni akarok!
- Nem kell nekem segítség! Hagyj magamra!
A lány dühösen elviharzott. Fogalmam sincs, hová mehetett. Nem is láttam, csak annyit, hogy lobog a fekete haja, mikor becsukja az ajtót. Már éppen a szabad edzésre készültem, mikor közölte a verseny mérnököm, hogy nem akar beindulni az autóm. Hát ezt nem hiszem el! Odamentem a mérnökökhöz.
- Milyen autó az, ami már a legelső alkalommal sem indul be?
- Kérem, Matias, nyugodjon le! Nem kell idegesnek lenni, megoldjuk az ügyet - válaszolta Pablo Manuel a főmérnök.
- Ne legyek ideges?! Nem azért jöttem ide, hogy nézzem a többi autót! Azért jöttem, hogy versenyezzek! - kiabáltam tovább.
- Na, te kis mitugrász! - szólt hozzám az egyik mérnök, akit egyáltalán nem kedveltem. - Ide figyelj! Attól, hogy fiatal vagy és hülye, attól még befoghatnád! Nem vagy senki te itt, csak egy fizetett versenyző! Bár... én még annak sem talállak. Nem értem mi benned a különleges. Úgyhogy fogd be és húzz arrébb!
- Az én nevem Matias Lemminkäinen! - feleltem egyre idegesebben, már sokkal hangosabban, mint az előbb. - Nem tűröm, hogy bárki is így beszéljen velem! - ezzel a lendülettel kimentem és becsaptam az ajtót a hátam mögött.
Láttam, Sonja mégis visszatért. De hogy? Hát... most küldtem el úgy öt perce. Szépen csendben ült, már inkább meg sem szólalt. Jobban is tette.
Szépen lassan, de elérkezett a verseny napja is. Az időmérőn tizenharmadik lettem, mivel a Q2 végén megállt az autóm. Annyira szeretem ezt a csapatot! A verseny sem ment túl jól. Legelőször nem akart a verseny jármű elindulni a rajtnál, majd a kerékcserék alkalmával mégtöbb helyet estem vissza, így tizenötödik lettem a végén. Ebben a szezonnyitó versenyben is csalódtam. Ezután jöttek az interjúk. Annyira szerettem azokat is!
- Matias, mit gondolsz a versenyről? - tett fel egy hülye kérdést egy újságíró.
- Nem látszik rajtam, hogy mit gondolok? - kérdeztem én is vissza.
Azonnal el is ment. Jött a következő:
- Matias, hogyan értékelnéd a gumik működését tízes skálán?
- 10/2. Hidegek és kemények.
- Amikor a hármas kanyarban elfékezted magad, akkor pontosan mi történt?
- Hát... elfékeztem magamat.
Úr Isten! Ilyen kérdést feltenni!
- Azt hogyan sikerült?
- Hidegek voltak a fékek - válaszoltam fapofával, de legszívesebben kiszaladtam volna a világból.
Jött a következő, aki már egy nő volt. Jaj, hogy ebből mi lesz!
- Matias, levennéd a szemüveged, míg velem beszélsz?
- Nem! De jobb lesz ha sietünk, mert hamarosan elmegyek.
Szerintem ez egy teljesen logikus válasz volt. Senki kedvéért nem veszem le a szemüvegem.
- Áruld már el, hogy milyen egy jó kérdés?
Ez a nő bolond!
- Nincs jó kérdés. Szar kérdésre csak szar választ lehet adni.
Úgy láttam, a nő is megunta. De én még hogy!
Örültem neki, hogy végre az összes elment. Egy ilyen verseny után csak egy szauna, egy üveg sör (vagy vodka) és egy Magnum kell. Semmi több. Végre vége! Majd két hét múlva lesz a következő futam. Addig van időm kipihenni a sérelmeimet. Sonja továbbra sem szólt hozzám. Ez volt a legjobb, amit valaha tett. Csak azt nem tudtam Mirenee mit csinálhat. Leugrott a szakadékba? Másik pasit keres magának? Hhh... azért hiányzott. Hiányzott a törékeny, meleg teste, a szemei, a haja, a csókja. Sosem fogom elfelejteni. Ő annyira különleges. Nem olyan egyhangú, mint Sonja. Őt csak én érdeklem, senki más. Úgy érzi, hogy most az övé vagyok. Pedig nem. Sosem szerettem, ezután sem fogom. Hűséges leszek még a halálos ágyamon is. Ennyit azért meg tudok ígérni.
- Na, Sonja! - szólítottam meg kicsit feszülten - Elég lesz! Szeretnék a versenyre koncentrálni, nem arra, hogy itt legyeskedsz körülöttem!
- De Matias! Én csak segíteni akarok!
- Nem kell nekem segítség! Hagyj magamra!
A lány dühösen elviharzott. Fogalmam sincs, hová mehetett. Nem is láttam, csak annyit, hogy lobog a fekete haja, mikor becsukja az ajtót. Már éppen a szabad edzésre készültem, mikor közölte a verseny mérnököm, hogy nem akar beindulni az autóm. Hát ezt nem hiszem el! Odamentem a mérnökökhöz.
- Milyen autó az, ami már a legelső alkalommal sem indul be?
- Kérem, Matias, nyugodjon le! Nem kell idegesnek lenni, megoldjuk az ügyet - válaszolta Pablo Manuel a főmérnök.
- Ne legyek ideges?! Nem azért jöttem ide, hogy nézzem a többi autót! Azért jöttem, hogy versenyezzek! - kiabáltam tovább.
- Na, te kis mitugrász! - szólt hozzám az egyik mérnök, akit egyáltalán nem kedveltem. - Ide figyelj! Attól, hogy fiatal vagy és hülye, attól még befoghatnád! Nem vagy senki te itt, csak egy fizetett versenyző! Bár... én még annak sem talállak. Nem értem mi benned a különleges. Úgyhogy fogd be és húzz arrébb!
- Az én nevem Matias Lemminkäinen! - feleltem egyre idegesebben, már sokkal hangosabban, mint az előbb. - Nem tűröm, hogy bárki is így beszéljen velem! - ezzel a lendülettel kimentem és becsaptam az ajtót a hátam mögött.
Láttam, Sonja mégis visszatért. De hogy? Hát... most küldtem el úgy öt perce. Szépen csendben ült, már inkább meg sem szólalt. Jobban is tette.
Szépen lassan, de elérkezett a verseny napja is. Az időmérőn tizenharmadik lettem, mivel a Q2 végén megállt az autóm. Annyira szeretem ezt a csapatot! A verseny sem ment túl jól. Legelőször nem akart a verseny jármű elindulni a rajtnál, majd a kerékcserék alkalmával mégtöbb helyet estem vissza, így tizenötödik lettem a végén. Ebben a szezonnyitó versenyben is csalódtam. Ezután jöttek az interjúk. Annyira szerettem azokat is!
- Matias, mit gondolsz a versenyről? - tett fel egy hülye kérdést egy újságíró.
- Nem látszik rajtam, hogy mit gondolok? - kérdeztem én is vissza.
Azonnal el is ment. Jött a következő:
- Matias, hogyan értékelnéd a gumik működését tízes skálán?
- 10/2. Hidegek és kemények.
- Amikor a hármas kanyarban elfékezted magad, akkor pontosan mi történt?
- Hát... elfékeztem magamat.
Úr Isten! Ilyen kérdést feltenni!
- Azt hogyan sikerült?
- Hidegek voltak a fékek - válaszoltam fapofával, de legszívesebben kiszaladtam volna a világból.
Jött a következő, aki már egy nő volt. Jaj, hogy ebből mi lesz!
- Matias, levennéd a szemüveged, míg velem beszélsz?
- Nem! De jobb lesz ha sietünk, mert hamarosan elmegyek.
Szerintem ez egy teljesen logikus válasz volt. Senki kedvéért nem veszem le a szemüvegem.
- Áruld már el, hogy milyen egy jó kérdés?
Ez a nő bolond!
- Nincs jó kérdés. Szar kérdésre csak szar választ lehet adni.
Úgy láttam, a nő is megunta. De én még hogy!
Örültem neki, hogy végre az összes elment. Egy ilyen verseny után csak egy szauna, egy üveg sör (vagy vodka) és egy Magnum kell. Semmi több. Végre vége! Majd két hét múlva lesz a következő futam. Addig van időm kipihenni a sérelmeimet. Sonja továbbra sem szólt hozzám. Ez volt a legjobb, amit valaha tett. Csak azt nem tudtam Mirenee mit csinálhat. Leugrott a szakadékba? Másik pasit keres magának? Hhh... azért hiányzott. Hiányzott a törékeny, meleg teste, a szemei, a haja, a csókja. Sosem fogom elfelejteni. Ő annyira különleges. Nem olyan egyhangú, mint Sonja. Őt csak én érdeklem, senki más. Úgy érzi, hogy most az övé vagyok. Pedig nem. Sosem szerettem, ezután sem fogom. Hűséges leszek még a halálos ágyamon is. Ennyit azért meg tudok ígérni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése